Lelőtték a dél-afrikai korrupciós ügyek nyomozóját és fiát

Fiával együtt lelőtték Cloete Murray-t, azt a dél-afrikai cégfelszámolót, aki magas szintű korrupciós ügyek után nyomozott. Az ötvenéves férfit és jogi tanácsadóként dolgozó 28 éves fiát ismeretlen fegyveresek lőtték le szombaton, Johannesburgban, a saját autójukban. Fia a helyszínen meghalt, Murrayt pedig kórházba szállították, ahol később belehalt sérüléseibe.

Ő volt az, aki felszámolta a Bosasát, azt a börtönszolgáltatásokra szakosodott vállalatot, ami kormányzati szerződéses botrányba keveredett. Egy vizsgálat szerint a Bosasa 2009 és 2018 között, Jacob Zuma kilenc évig tartó elnöksége alatt politikusokat és kormányzati tisztviselőket vesztegetett meg, hogy állami megrendelésekhez jusson. Zuma tagadta a korrupciós vádakat.

Murray emellett a megvesztegetési vádakat tagadó Gupta testvérekhez köthető cégek felszámolásán is dolgozott. A három testvér politikai és gazdasági döntéseket próbált meg befolyásolni Zuma elnöksége alatt. A dél-afrikai hatóságok jelenleg azon dolgoznak, hogy Guptáékat bíróság elé állítsák, de ehhez ki kell adniuk őket az Egyesült Arab Emírségekből, ahol letartóztatták őket.

A rendőrség közleménye szerint kivizsgálják, hogy van-e összefüggés Murray meggyilkolása és a korrupciós ügyek között. (BBC)

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!