Ami Hitlernek Csehszlovákia, Putyinnak a Krím, az a Kanizsai utcai autóknak a fehér sáv

Mélyen megosztó téma a Kanizsai utcai parkolás, ahol – leegyszerűsítve – az idelisták csapnak össze a pragmatistákkal. Az idealisták, akik szeretnék, ha minél több zöld és minél kevesebb autó lenne Budapesten. És a pragmatisták, akik már akkor boldogok, ha egy szabálytalanul parkoló autó miatt nem kell átmenni az utca túloldalára.

A világ mindenhol az autók kiszorítása felé megy, idehaza is a háború kellős közepén vagyunk. Nem vitás, hogy egyszer majd mosolygunk azon, hogy a járdán valaha is autók parkoltak. A februári berlini tartományi választáson a zöldek jelöltje radikálisan visszaszorította volna az autós közlekedést, válaszul a programjának autós kárvallottjai elfordultak tőle, a választást elvesztette. Az autók visszaszorítása nem megy egyik napról a másikra. Az autók volánjai mögött választópolgárok ülnek, nem véletlen a közhangulatot folyamatosan mérő Fidesz közmédiájának 1960-as éveket idéző autóspártisága. Jelentés a frontvonal egyik mellékhadszínteréről.

Szerdán írtunk arról, hogy Kreitler-Sas Máté, XI. kerületi LMP-s önkormányzati képviselő a Facebookon számolt be arról, hogy egy járdára felfestett vonallal legalizálta a Kanizsai utcában a járda egy részén való parkolást. A járda a gyalogosoké Facebook-oldala néhány nappal később visszavágott: szerintük abszurd, hogy egy zöld politikus azzal büszkélkedik, hogy elvesz egy részt a járdából. Megkerestük Kreitler-Sas Mátét, aki szerint a helyzet még most sem ideális, de az autók most legalább tiszteletben tartják a felfestést és kényelmesen lehet közlekedni babakocsival vagy kerekesszékkel is.

Közben Vitézy Dávid, közlekedésért felelős korábbi államtitkár is foglalkozott az üggyel a Facebook-oldalán. Azt nehezményezte, hogy Újbuda akadályozza a Déli Körvasút megvalósulását, amivel több tízezer autós válthatna vonatra. Eközben a „vasútellenes mozgalom főszervezője”, azaz Kreitler-Sas a zöldterületet és a járdát adja oda a parkoló autóknak.

Az autónak nem a járdán van a helye

A cikk megjelenése után írt Kajos Barnabás (A járda a gyalogosoké), hogy az LMP-s politikust cikiző posztnál részletesebben is elmondja érveit, miért abszurd legálissá tenni a parkolást a járdán. Egy helyi lakos kereste meg őket a problémával. Tapasztalata szerint az autók egy része – hiába a felfestés – a vonalon túl parkol, erről fotót is küldött. (Állítólag sokan úgy értelmezik a felfestést, hogy a kocsi kereke érhet a fehér vonalig, valójában csak az autó eleje. Ez a tévhit azért meglepő, főleg, ha a büntetni hivatott közterület-felügyelők is ezen az állásponton vannak. A VIII. kerületben például olyan parkolásjelzőket szereltek a járdára, ami az autó kerekét a felfestésig engedi.)

A gyalogosoknak nincs meg a másfél méteres távolság, különösen, hogy a villanyoszlopok is a járdán vannak. Az útügyi előírás szerint ráadásul „a gyalogos- és a járműforgalom rendszerét – egyéb jogszabályi rendelkezések figyelembevételével – a jelen előírásban meghatározottak alapján úgy kell kialakítani, hogy az álló vagy mozgó gépjárművek a gyalogosközlekedési létesítményeket ne vehessék igénybe”. Magyarán: az autók ne parkoljanak a járdán.

Kajos szerint a megoldás az lett volna, hogy „ha a járda szélességének …read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!