Ez még Iránban is ritka: több száz ember előtt akasztottak fel egy férfit

Hiába éri egyre több kritika Iránt az újabb akasztási hullám miatt, csütörtökön nagy nyilvánosság előtt végeztek ki egy férfit – írja az Iran International egy jogvédő csoport közleményére hivatkozva.

Az Iran Human Rights (IHR) arról számolt be, hogy a férfit az iráni jogrend által főben járó bűnnek tekintett vád alapján végezték ki. Ez a nehezen körvonalazható büntetési tétel a „romlás terjesztése a Földön”, amelynek alkalmazását az iráni állam iszlamista elemeket is tartalmazó jogrendje a vallás előírásaiból vezet le.

A férfit az ország Azerbajdzsán nevű tartományában, Marageh városban akasztották fel, a jelentések szerint nagy tömeg előtt. Az iráni hírportálok képeket közöltek arról, hogy a kivégzésre összegyűlt több száz ember biztonsági kordon mögül nézi végig az akasztást, miközben az ügyészek újságírókkal beszélgetnek.

A férfit a képeken bekötött szemmel ábrázolták két símaszkos hóhérja társaságában. A kivégzés előtt egy székre állították, hurkot helyeztek a nyakára, később hosszan lógott a kivégzéshez használt daruhoz erősített kötélen.

„A nemzetközi közösség nem támogathat ilyen középkori gyakorlatot” – idézik az IHR igazgatóját. Mahmúd Amiri-Moghaddam hozzátette: a kivégzés „egy olyan kormány igazi arcát mutatja meg, amelyik kegyetlenséggel, megalázással, és a társadalom megfélemlítésével igyekszik fenntartani a hatalmát”.

Az nem derült ki, hogy a férfi pontosan milyen tényleges cselekményért felelt az életért. Annyit azonban lehet tudni, hogy először öt évvel ezelőtt tartóztatták le nőkkel folytatott szexuális kapcsolataival összefüggő vádak miatt.

Az IHR 2022-es éves jelentése szerint tavaly legalább ötszáznyolcvankét embert végeztek ki az országban. Közülük kétszáznyolcvannyolcat emberölés miatt. A jogvédő szervezet kivégzésszámlálója, amely az idei eseteket veszi számba, pénteken 287-et mutatott.

Jogvédő csoportok szerint a nyilvános kivégzések viszonylag ritkák, a legtöbb akasztást börtönökben hajtják végre.

The post Ez még Iránban is ritka: több száz ember előtt akasztottak fel egy férfit first appeared on 24.hu.

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!