Megdöntötte a leglassabban megszerzett diploma rekordját egy amerikai férfi

Több mint öt évtizeddel azután, hogy megkezdte tanulmányait, Arthur Ross csütörtökön végre átvehetett a diplomáját a British Columbia (UBC) egyetemen – írja a BBC.

A 71 éves férfi bölcsész szakon végzett a vancouveri intézményben, állítása szerint vélhetően ő a világ „leglassabb” hallgatója.

Nem csak Ross érzi így, a Guinness Rekordok Könyve szerint az eddigi rekorder két évvel hamarabb abszolvált egy képzést, Robert Cronin 1948-ban kezdte meg a biológia szakot a Princetoni Egyetemen, és 2000-ben szerzett diplomát.

Ross azt mondta, nem a világrekorder cím megszerzése motiválta, az igazi jutalom szerinte az a tudás, amit az óráin megszerzett.

Csak tanulni akartam, mert kíváncsi voltam

– mondta Ross a BBC-nek ezen a héten.

A férfi 1969-ben iratkozott be az egyetemre, rögtön a középiskola után.

Két év után Montrealba ment egy színész iskolába, majd miután elvégezte, rájött, hogy nem ez az ő útja, ezért beiratkozott egy jogi szakra, hogy ügyvéd legyen. Ekkor visszament a UBC-re, és elvégzett még egy évet, így tudott jelentkezni a Torontói Egyetem jogi karára, amit el is végzett,ezután 35 évig dolgozott ügyvédként.

2016-ban vonult nyugdíjba, ekkor döntött úgy, hogy befejezi az öt évtizeddel korábban elkezdett szakot.

Ross a saját tempójában haladt, évente egy-egy kurzust végzett a diploma megszerzéséig, mígnem 2023. május 25-én átvehette a diplomáját.

The post Megdöntötte a leglassabban megszerzett diploma rekordját egy amerikai férfi first appeared on 24.hu.

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!