Több pénzt szeretne a parkolásból a fővárosi önkormányzat

Kevesellte a fővárosi tulajdonú utakon és közterületeken lévő parkolóhelyekből származó bevételt Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén, írja a Népszava. Elmondása szerint a fővárosi önkormányzat tavaly mindössze 868 millió forint bevételhez jutott, holott csak egyetlen kerületben is lényegesen több pénz folyik be ennél.

Az említett területeken összesen 7674 darab parkolóhely után szednek parkolási díjat. Ezen parkolók üzemeltetése a kerületi önkormányzatok dolga, a díjakból származó bevétel egy – egyébként úgy tűnik jelentős – része pedig náluk is marad az üzemeltetésre.

A fővárosi önkormányzat szerint 2019-ben alig több mint 700 millió, 2020-ban közel 950 millió, míg 2021 első félévében az ingyenes parkolás miatt alig 41 milliót szedtek be a díjakból. Eközben iparági becslések szerint a kerületek már évekkel ezelőtt akár 1 milliárd felett is kereshettek az említett parkolási területeken. A főváros bevétele pedig úgy csökkent tavaly, hogy időközben még a parkolási díjak is emelkedtek: tavaly szeptemberben vezették be az új, egységes parkolási rendszert, és emelték a parkolási díjakat.

Újabb egységesítési kísérlet

A megoldást a kerületekkel való elszámolás közös nevezőre hozásában látják, mivel egyelőre minden kerülettel külön megállapodás alapján számolnak el. A Pokorni Zoltán vezette XII. kerület például egyáltalán nem fizet, mivel nincs is megállapodása a fővárossal. Kiss Ambrus szerint az is előfordult, hogy a fővárosi tulajdonú területen a szükségesnél sűrűbben helyeztek el automatákat a kerületek, hogy több működtetési költséget terhelhessenek a fővárosra. Az üzemeltetési költségek alacsonyan tartására a főváros felső plafont vezet be a parkolásüzemeltetés indokolt költségére. Az új szerződésekben a leghatékonyabban működő három kerület költségeit veszik alapul, az így megállapított összegetlegfeljebb 15 százalékkal lehet majd meghaldni, a többit pedig a főváros nem fizeti ki.

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!