Rangos Katalin Heti Jégbüfé című műsorában vendégeskedett Tóth Vera, a beszélgetésben pedig (amit a Blikk szemlézett) értelemszerűen előkerült az elmúlt időszak egyik legnagyobb horderejű hazai történése: testévre, Tóth Gabi válása is.
Ezzel kapcsolatban többek közt azt mondta: „Értem én azt a szempontot, hogy ő a családot és az anyaságot, ennek a fontosságát hirdette… de ő tényleg így gondolta!”Hozzátette azt is: „Ő soha nem mondta magáról azt, hogy ő a Kárpátok Madonnája meg a Szűz Mária. Ezt valaki mondta róla. Ő ezt soha nem állította saját magáról, sehol egy újságban nem fogsz erről olvasni… Azért a Gabival kapcsolatban egy elég erős karaktergyilkolás is történik, ami szerintem kimeríti az abúzus és a verbális bántalmazás fogalmát.”
A beszélgetésben felmerült Tóth Gabi politikai szerepvállalása is, illetve az, hogy sokan támadják azzal, hogy pénzért politizál. Erre Tóth Vera nevetve válaszolta:
„Még ha csak azért csinálta volna!” Tóth Vera szerint egyébként nem jó ötlet, ha egy zenész politizál, példaként pedig ezen a ponton Koncz Zsuzsát és Bródy Jánost hozta fel, akik dalaikban sokat politizáltak.
„Ha ők megcsinálják, akkor tőlük hitelesnek érzed azt, hogy politizálnak. Akár most is. Ők mindig is ezt a szerepet felvállalták magukra. A Gabitól nem érezték hitelesnek az emberek, hogy esetleg valamilyen pártnak valamilyen hitvallását képviselje. Tőle nem fogadják ezt el. És én azért mondom azt, hogy aki olyan, mint a Bródy vagy a Koncz, ott rendben van ez, mert ott az a brandnek az egyik része. De ahol nem feltétlenül muszáj, és nem a branded része, hanem az a branded része, hogy te a közönségnek énekelsz, és legyen az fekete, fehér, zsidó, keresztény, bármi, azt ne oszd meg, az a zenédet szereti, a zene a béke kulcsa, amiben megnyugszunk.”
Tóth Vera összegzésként úgy fogalmazott: nem azt mondja, hogy egy zenész ne politizáljon, ne foglaljon állást, de ő személy szerint nem tartja ezt jó ötletnek.
Tóth Gabi egyébként korábban, egész pontosan a tavalyi választások után elmagyarázta, hogy nincs köze a politikához, és nem is kellett megvenni őt, „hiszen mindig is ez volt az én hitem szerinti, valódi közösségem.” Igaz, a Fidesz kampányzáróján viszont elénekelte a Himnuszt, nem mellesleg idén is vett már részt fideszes fórumon, és még Orbán Ráhel bababoltjának egyéves szülinapi buliján is megjelent. Egyébként érezte már a saját bőrén a keresztényüldözést, és érzelmesen vallott arról is, hogy katolikusként kénytelen protestálni. Legutóbb pedig már azt sérelmezte, hogy azért támadják, mert mer szabadon szeretni.
Idén egyébként ő lett az év női előadója a közmédiánál.
Erre varrjon gombot Koncz Zsuzsa és Bródy János.
…read more
Source:: 444.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!