Először 1967 tavaszán ráztam vele kezet. Akkoriban másodéves voltam a Columbián, egy tudatlan fiú, akiben lángolt a könyvek iránti szeretet és az a hit (vagy tévhit), hogy egy nap majd leszek annyira jó, hogy költőnek nevezhessem magam, és mivel olvastam verseket, már találkoztam a névrokonával Dante poklában, egy halott emberrel, aki a Pokol huszonnyolcadik cantójának utolsó versein csoszog végig. Bertran de Born tizenkettedik századi provanszál költő, aki hajánál fogva viszi levágott fejét, amely ide-oda leng, akár egy lámpás – kétségtelenül az egyik leggroteszkebb kép a hallucinációk és gyötrelmek eme könyv hosszúságú katalógusában. Dante eltökélten védte de Born írásait, mégis örök kárhozatra ítélte, amiért azt tanácsolta Henrik hercegnek, hogy lázadjon fel apja, II. Henrik király ellen, és mert de Born szakadást okozott apa és fia között, és ellenséggé tette őket, Dante büntetésképp ötletesen szakadást okozott de Born feje és teste között. Így aztán a fejetlen test jajongva járja az alvilágot, és minden firenzei utazótól azt kérdezi, létezhet-e az övénél rettenetesebb fájdalom.
Amikor bemutatkozott mint Rudolf Born, azonnal a költő jutott eszembe. Netán rokona Bertrannak?, kérdeztem.
Á, a nyomorultnak, aki elvesztette a fejét, mondta. Lehetséges, de nem valószínű. Nálam nincs de. Ahhoz nemesnek kell lenni, és a szomorú igazság, hogy minden vagyok, csak nemes nem.
Már nem emlékszem, mit kerestem ott. Valaki biztosan elhívott magával, de hogy ki lehetett az illető, az rég elpárolgott az emlékezetemből. Már arra sem emlékszem, hol tartották a partit – Manhattan alsó vagy felső részén, lakásban vagy tetőtérben –, vagy hogy egyáltalán miért fogadtam el a meghívást, hiszen akkoriban előszeretettel kerültem a népes összejöveteleket, bosszantott a fecsegő tömeg lármája, kínosan érintett, hogy ismeretlen emberek jelenlétében szégyenlősség fog el. Aznap este azonban megmagyarázhatatlanul igent mondtam, és elmentem az elfeledett barátommal oda, ahová elvitt.
Tőlem balra egy radiátoron hamutartó csücsült, és ahogy arra fordultam, hogy elnyomjam benne a cigarettát, a csikkel teli edény felém emelkedett egy férfi tenyerének öblén. Észre sem vettem, hogy közben ketten leültek a radiátorra, egy férfi meg egy nő, mindketten idősebbek nálam, sőt valószínűleg mindenkinél a helyiségben: a férfi harmincöt körül lehetett, a nő a húszas-harmincas évei fordulóján.
Úgy éreztem, nem illenek össze, Born egy gyűrött, kissé koszos fehér vászonöltönyben és ugyanolyan gyűrött fehér ingben, a nő (akiről kiderült, hogy Margot-nak hívják) talpig feketében. Amikor megköszöntem Bornnak a hamutartót, kurtán, udvariasan biccentett, és alig-alig érezhető akcentussal azt mondta, Nincs mit. Francia vagy német, nem tudtam eldönteni, mivel az angolja amúgy hibátlan volt. Hogy mit láttam még azokban az első pillanatokban? Sápadt bőr, torzonborz vöröses haj (rövidebb, mint akkor …read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!