Ukrajna hétfőn panasszal fordult a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért három uniós ország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia fenntartotta az ukrán gabonaexport blokádját, közölte a gazdasági minisztérium Kijevben.
Az ukrán tárca állásfoglalása szerint Kijev az ilyen jellegű korlátozásokat az érintett uniós országok nemzetközi kötelezettségei megsértésének tekinti.
Számunkra alapvető fontossággal bír, hogy bizonyítsuk, az egyes tagországok nem tilthatják be az ukrán termékek behozatalát. Ezért indítottunk eljárásokat a WTO-n keresztül
– idézték Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettest az egyik kormányzati honlapon. „Ugyanakkor reméljük, hogy ezek az államok visszavonják korlátozásaikat, s így nem lesz szükség arra, hogy bíróságokon hosszas eljárásokban rendezzük kapcsolatainkat”, mondta. „Szolidaritásra van szükségünk velük és a gazdák érdekeinek védelmére”, tette hozzá Szviridenko.
Az Európai Unió májusban ideiglenesen engedélyezte öt tagországnak, Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának, hogy megtiltsák az Ukrajnából származó búza, kukorica, repce és napraforgó importját, hogy ezzel védjék a helyi gazdákat.
Az Európai Bizottság azonban nem hosszabbította meg az ukrán gabona szeptember 15-én lejáró behozatali tilalmát, mert úgy ítélte meg, hogy a május óta hozott intézkedések hatására megszűntek a piaci torzulások az öt tagállamban. Varsó, Budapest és Pozsony erre válaszul jelentett be saját korlátozásokat az ukrán gabonaimportra vonatkozóan.
(MTI)
The post Ukrajna panasszal fordult a WTO-hoz first appeared on 24.hu.
…read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!