A Kreml utasította az orosz állami médiumokat, hogy ne hivatkozzanak Volodimir Zelenszkijre Ukrajna „elnökeként” – jelentette hétfőn a Holod című független hírportál az elnöki adminisztráció utasításának címzettjeire hivatkozva.
A Moscow Times azt írja, hogy a múlt pénteken körbeküldött utasítás szerint a televíziós műsorszolgáltatóknak és az online kiadványoknak a „Zelenszkij-rezsim” kifejezés használatát ajánlják, vagy azt, hogy csak Zelenszkijként hivatkozzanak rá. Az utasítás egyelőre a hírek, cikkek címére vonatkozik azért, hogy Zelenszkij neve a hivatalos státusza nélkül is megjelenhessen az orosz online hírösszesítőkön.
A Holod elemezte a péntek óta megjelent orosz híreket, és úgy találta, hogy azok részben megfeleltek a Kreml utasításának. A RIA Novosztyi hírügynökség mindössze egyetlen cikkben nevezte elnöknek Zelenszkijt, míg a Regnum hírügynökség „a kijevi rezsim fejeként”, „kijevi vezetőként” és „ukrán vezetőként” kezdte emlegetni.
A Holod beszélt névtelenséget kérő, az állami médiában dolgozó személyekkel, akik szerint az intézkedés felháborodást váltott ki a szerkesztőségekben és többen is felmondással fenyegetőztek.
A Moscow Times emlékeztet, hogy miután Oroszország tavaly februárban megtámadta Ukrajnát, a Kreml utasítására gyakorlatilag az összes megmaradt oroszországi független médiát vagy blokkolták, vagy bezárásra kötelezték.
The post A Kreml megtiltotta az orosz állami sajtónak, hogy a címekben ukrán elnökként hivatkozzanak Zelenszkijre first appeared on 24.hu.
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!