Az Európai Filmkultúra Kincse lett a Nyugati pályaudvar, mostantól emléktábla is emlékeztet erre

Az Európai Filmakadémia (EFA) az Európai Filmkultúra Kincse címmel tüntette ki 2022-ben a Nyugati pályaudvart, ennek alkalmából emléktáblát avattak pénteken Budapesten, a vasútállomás csarnokában – írja az MTI.

A pályaudvar terveit az osztrák August de Serres építész és a később az Eiffel-toronyról világhírűvé vált párizsi Gustave Eiffel cége készítette – idézte fel az emléktábla-avatáson Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet (NFI) elnöke.

Budapest egyik legrégebbi vasútállomása számtalan magyar és nemzetközi filmben szerepelt. Helyszínként szolgált egyebek mellett Szabó István Hanussen (1988) és A napfény íze (1999) című történelmi drámájában, Tony Scott Kémjátszmájában (2001), Steven Spielberg Münchenjében (2005) és Tomas Alfredson Suszter, szabó, baka, kém (2011) című világhírű thrillerében is, de vezető luxusmárkák reklámjaiban is szerepelt a vasútállomás, tavaly például a Gucci Gift kampányban – hangsúlyozta a kormánybiztos.

MTI / Bruzák Noémi Budapest, 2023. szeptember 17.
Az Európai Filmkultúra Kincse cím emléktáblája a Nyugati pályaudvaron 2023. szeptember 17-én. Az Európai Filmakadémia (EFA) az Európai Filmkultúra Kincse címmel tüntette ki 2022-ben a pályaudvart; ennek alkalmából szeptember 15-én emléktáblát avattak a vasútállomás csarnokában.
MTI/Bruzák Noémi

Az Európai Filmkultúra Kincse címmel kitüntetett építmények jelentős filmek helyszíneként fontos szerepet játszanak az európai filmkincsben – hangsúlyozta Matthijs Wouter Knol, az EFA ügyvezető igazgatója, hozzátéve: ezért kiemelten fontos a megőrzésük, amiben a filmművészet nagy szerepet játszik, hiszen a segítségével újra és újra meg lehet mutatni a szimbolikus jelentőségű, történelmi értékkel bíró színhelyeket az embereknek.

Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete az avatáson többek között a két ország kulturális kapcsolatáról beszélt, amelyet a Nyugati pályaudvar épülete is szimbolizál, mivel annak megvalósításán Eiffel és helyettese dolgozott. A két ország kulturális kapcsolata már a múltban elkezdődött és reményei szerint a jövőben is folytatódni fog – hangsúlyozta a nagykövet.

A pályaudvar csarnokában elhelyezett emléktáblán lévő QR-kód segítségével meg lehet tudni, hogy a Nyugati mely filmekben szerepelt helyszínként.

Az Európai Filmkultúra Kincse címet jelenleg 35 helyszín viseli, köztük az odesszai Patyomkin lépcső, Amélie Poulain párizsi kávézója, a Café des Deux Moulins, a La Samaritaine áruház épülete, a londoni Freemason’s Hall és a Notting Hill könyvesbolt, Dubrovnik főutcája, a Stradun és a római Trevi-kút – olvasható az NFI tájékoztatójában.

The post Az Európai Filmkultúra Kincse lett a Nyugati pályaudvar, mostantól emléktábla is emlékeztet erre first appeared on 24.hu.

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!