2023-09-19
| Nincs hozzászólás
A múlt héten egy megafonos végrehajtó és rendőrök jelentek meg a soroksári qualitas gimnázium épületénél. A gyerekeket és a tanárokat kitessékelték,a hangosbeszélős alak pedig azt állította, az iskola épületét tavaly októberben elárverezte. Most Soroksárról Csepelre jöttek a szülők azért, mert az igazgató itt talált egy iskolát, aminek lenne helye befogadni a Qualitas Gimnázium diákjait és tanárait. De vajon hányan maradnak ilyen körülmények között?
Source:: 444.hu
(Visited 1 times, 1 visits today)
Kapcsolódó híreink:
- Egyelőre mégsem vonják vissza a soroksári Qualitas Gimnázium működési engedélyét Arról számol be az ATV, hogy egyelőre mégsem vonják vissza a soroksári Qualitas Gimnázium működési engedélyét. Ezt a csatornának a Budapest Főváros Kormányhivatala válaszolta, az iskola fenntartója ugyanis kérelmet nyújtott be, ezért felfüggesztették az eljárást, amit a működési engedély visszavonására kezdeményeztek. Az ATV azt is írta: a gimnázium még nem…
- Nem vidéknek való vidék Bonjour à tous! Ceci n'est pas une hírlevél. A Csodaszarvas-szobrot pedig nem őrzik. 4 kiemelt cikk: Akár az Alföldet is elnéptelenítheti egy felduzzasztott Debrecen A demokrata pártelit Bident akarja, a szavazóik nem annyira „Mi a garancia arra, hogy nem rúgják rá még egyszer a gyerekeinkre az ajtót a rendőrök?” A…
- A Qualitas Gimnázium igazgatója szerint nem igaz, hogy az iskola működési engedélyét visszavonták Nem igaz, hogy az iskola működési engedélyét visszavonták – írja közleményében Ott Ferenc, a Qualitas Gimnázium igazgatója. Hozzátette: a Kormányhivatal a visszavonás lehetőségéről kezdett vizsgálatot. A vizsgálat eredménye nem lehet kérdéses. Jogilag székhelyünk, iskolánk a mi tulajdonunkban van. A végrehajtó szeptember 12-i cselekménye kapcsán birtokvédelmi eljárást kezdeményeztünk. Az iskola tanulóival,…
- Kövekkel dobált, majd félholtra vert brahiból egy hajléktalant egy 13 és egy 16 éves fiatal,… Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség azt a két fiatalt, akik tavaly novemberben brahiból agyba-főbe vertek egy hajléktalan férfit Oroszlányban. dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlottak elismerték a bántalmazást, és azt…
- Minimum egy leértékelt Dorko, legrosszabb esetben egy deluxe Chunky Dunky árát spóroltuk meg… „75 ezer forint lesz. Remek. Készpénz vagy kártya? Készpénz. Mindig.” Ezzel a rövid párbeszéddel vásárolt Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter - ahogy ő nevezi - cipőt a hazai sneaker-paradicsomban, vagyis a Balazs Kicks nevű üzletben, amely önbevallása szerint „kizárólag limitált, 100 százalékban eredeti sneaker különlegességekkel foglalkozik.” És ahogy azt az esetről…
- Szilasi Viki találkozott a futás istenével, és hat napig szinte meg sem állt Adrián Zoltán / 24.hu Egy ilyen hosszúra nyúló versenyen a segítők logisztikája is kész tervet, komoly szervezést igényel. Négy-hat napot eldobni a szabadságkeretből azért, hogy egy ismerős futót segíts, úri luxus. A negyedik nap déli lezárását követően Drabik Krisztinát Viki korábbi pókeres haverja, Schmidt Zoltán váltja. Aztán az élet úgy…
- Bödőcs: Érdekes a vád, miszerint úgy kollaborálok, hogy az adóforintjaimon felül még a… „Amikor jött a hír, hogy lenyúlták a Librit is, már készen volt a könyv! Így nem nagyon volt mozgásterem. Ráadásul a kiadónál dolgozó csapat maradt a helyén – egyelőre. A kiadó igazgatója, aki nem akárki, M. Nagy Miklós, ő is ott van. Vele szemben sem lenne tisztességes, hogy azért, mert…
- Az osztálytermében tartóztatták le a 14 éves francia fiút, aki egy transznemű diáktársát zaklatta Bilincsben vezettek ki egy 14 éves diákot a rendőrök az osztályterméből hétfőn Párizs külvárosában, Alfortville-ben, aki a vád szerint korábban bántalmazta (bullyingolta) egy transznemű osztálytársát. Az eset számos szülőt és diákot háborított fel, még annak ellenére is, hogy alapvetően elítélik a bántalmazást - írja a Guardian. A francia kormány megvédte…
- Molnár Gusztáv: Egy éve még nem gondoltam volna, hogy lehet ilyen jó minden Molnár Gusztáv 2022 novemberében vonult be az elvonóra, hogy kezeltesse alkoholproblémáit, mint utóbb kiderült: 265 napot töltött egy komlói intézményben. Hosszú csend után augusztusban adott hírt az állapotáról Instagram-oldalán. Ekkori posztjában azt írta, jól van, csinálja a dolgát, időre van szüksége, és hálás azért, hogy képes volt elfogadni a segítséget.…
- Visszaadott egy ezrest és egy mobilt leütött áldozatának a rabló, hogy az utazni és dolgozni tudjon Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség azzal a fiatalkorúval szemben, aki május végén megvert és kirabolt egy borsodi férfit. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a fiatal leszólított hajnalban az utcán egy gyalogost azzal, hogy cigarettát kér. A férfi mondta, hogy nem dohányzik, ezért nem tud adni, mire fiatal kétszer…
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!