Perre viszik ügyüket a tűzoltók, miután a munkaidőkeretük alapján úgy látják, évente 416 órát kell ingyen dolgozniuk – derült ki a Népszava cikkéből. A lap szerint nem elég, hogy tizenegy éve nem emelték a tűzoltók alapilletményét, de a ledolgozott túlórát figyelembe nem vevő gyakorlaton a kormány egyszerűen nem akar változtatni.
Az alapprobléma, az hogy a tűzoltóknak a gyakorlatban eleve heti negyvennyolc órás a munkahete, a túlmunkát pedig csak efelett fizetik ki – közölte Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) elnöke. A szakszervezet kiszámolta, hogy ilyen feltételek mellett a tűzoltók a keretükön felül még havi húsz óra túlmunkával kalkulálva, havi 228 óra összmunkát alapul véve, havi bruttó 456 ezer forintot kapnak, míg ugyanazzal az alapbérrel, negyven órás munkahéttel és a túlórákkal együtt szintén havi 228 órával számolva egy más szektorban dolgozó munkavállaló bruttó 614 ezer forintot kapna.
A heti negyvennyolc óra a szakszervezeti vezető által ismertetett példa alapján úgy jön ki, hogy a tűzoltó beáll szolgálatba például hétfőn hajnali hat órakor, és kedd hajnali hat órakor csekkol ki, majd két napot, negyvennyolc órát pihennie kell. Csütörtökön hajnali hat órakor aztán újból huszonnégy órás szolgálat következik péntek hajnalig, majd megint két nap szabad, bár a beosztástól függően a munka akár szombatra, vasárnapra vagy épp karácsonyra is eshet.
A legtöbben azonban a pihenőnapjaikon és kénytelenek munkát vállalni, hogy el tudják tartani a családjukat – derült ki a szakszervezetei vezető szavaiból.
A szakszervezet szerint a negyvennyolc órás munkakeret ellenére a tűzoltók teljes foglalkoztatásban csak heti negyven órára vannak bejelentve, vagyis hiába dolgoznak a gyakorlatban ennél húsz százalékkal többet. Ezt korábban korkedvezményes nyugdíjjal kompenzálták, amit azonban eltöröltek, így a bedolgozott pluszmunka ilyen szempontból is elveszett. A tűzoltók a heti plusz nyolc óráért érzékelhető anyagi ellentételezést nem kapnak – állítja Salamon Lajos.
A tárca a szakszervezet álláspontjával nem ért egyet. A jelenlegi szolgálatteljesítési rend több évtized alatt kialakult gyakorlatra vezethető vissza, azt mind a tűzoltók, mind a munkáltató megfelelőnek tartja
– közölte a lap kérdésére a Belügyminisztérium. A tárca szerint a munkaidőkereten belüli túlmunka nem értelmezhető, a kifizetésre a jelenlegi jogszabályi keretek között nincs lehetőség, az az általános munkajogi szabályokkal is ellentétes lenne.
Emlékezetes, hogy tavaly májusban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy interjúban fejtette ki a véleményét az alulfizetett állami alkalmazottak motivációs lehetőségeiről. Ebben a tűzoltókat külön is nevesítette, mondván:
[…] sokféle motiváció létezik: a tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek. Minden egyes szakmánál más és más. Egy tűzoltót motiválhat a társadalmi megbecsültség és az adrenalin-löket. A kassza persze mindenkinek egyformán csörög, így valamiféle egyensúlyt a kormánynak kell létrehoznia.
The post Több mint négyszáz órát dolgoznak ingyen a tűzoltók, ezért perre mennek first appeared on 24.hu.
…read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!