Zelenszkij személyesen szólal fel az ENSZ-ben New Yorkban

Először szólal fel személyesen az ENSZ Közgyűlésében Volodmir Zelenszij az orosz-ukrán háború kitörése óta. Az ukrán elnök gépe még hétfőn landolt New Yorkban, és rögtön a Staten Island-i egyetemi kórházba vitték, ahol kitüntetéseket adott át az ott kezelt sebesült katonáknak és a kórház több dolgozójának. Ebben a kórházban amputált lábú ukrán hadirokkantakat ápolnak.

„Köszönöm mindazoknak, akik folytatják a harcot a hazánkért, és továbbra is védik a határainkat. Köszönetet mondok az orvosoknak és mindazoknak, akik a totális háború kezdete óta támogatják az ukrán katonákat” – áll az ukrán elnöki hivatal közleményében, amelyben a sérült katonáknak az államfő megköszönte a szolgálatot és felépülést, gyógyulást kívánt. A elnök így fogalmazott:

 Hazavárnunk mindenkit. Szükségünk van rátok – Ukrajna minden harcosára –, hogy legyőzzük az ellenséget. Köszönjük a szolgálatotokat! Mindenki büszke rátok! Kívánok nektek felépülést, győzelmet és hazatérést!”

Zelenszkij tavaly egy előre felvett beszédet küldött az ENSZ Közgyűlésére, amelyben azt mondta: „Újra kitűzzük az ukrán zászlót az égész területünkön. Megtehetjük ezt fegyveres erővel, de időre van szükségünk”.

Az ukrán elnök szerdán a tervek szerint részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ukrajnával foglalkozó ülésén is. Nem világos ugyanakkor, hogy abban az esetben is a teremben marad-e, hogy a tizenöt tagú testület asztalánál Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is felszólal.

Arra a kérdésre, hogy ott marad-e a teremben, ha ez történik Zelenszkij úgy válaszolt:

 Nem tudom, hogyan lesz, tényleg.

(The Guardian)

The post Zelenszkij személyesen szólal fel az ENSZ-ben New Yorkban first appeared on 24.hu.

…read more


Source:: 24.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!