Ott tart már a Nemzeti Színházban történt baleset, hogy annak Vidnyánszky a legnagyobb áldozata

Bár két színész (Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó) zuhant le és szenvedett súlyos sérülést múlt pénteken a Nemzeti Színházban, a Fidesz médiáját és a holdudvar szereplőit olvasva mostanra már úgy tűnik, hogy a legnagyobb áldozata a balesetnek Vidnyánszky Attila.

Miközben a Nemzeti vezetője maga érezte úgy, hogy van felelőssége az ügyben, és lemondott, előbb csak szolidaritási verseny indult el, amiről egyesével számolt be a Fidesz-sajtó. Az Origo például így:

Ez a kiállási hullám a másik Nemzeti, a Múzeum éléről kirúgott L. Simon László esetében valahogy nem indult el.

Amikor kiderült, hogy Csák János miniszter nem fogadja el Vidnyánszky lemondását, akkor másik irányba indult el a kommunikáció. Hogy merre, azt egészen pontosan mutatja Apáti Bence egykori balett-táncos, a Budapesti Operettszínház balettigazgatójának két írása, ami mindössze három nap különbséggel jelent meg.

Az elsőben Apáti saját élményei alapján írta meg, hogy milyen borzalmas átélni vegy balesetet a színpadon, vagy milyen ettől félni. A végén egészen pátoszosra vált, mint a vezető a vezetőnek üzen:

„Attila!
Hidd el, megértelek!
Óriási szíved van, akkora, hogy be sem fér abba nagy épületbe, amit Nemzeti Színháznak hívnak.
Tudom, mi jár a fejedben.
Ne tedd!
Te nem mondhatsz le, nekünk szükségünk van rád!
Az egész országnak szüksége van rád!

A színház veszélyes üzem.
Ezt te is tudtad, és a megsérült művészeid is tudták.
Akik meg fognak gyógyulni.
És ha néhány hónap múlva újra próbálni fognak, ugyanúgy felmennek majd arra a magas díszletre.
Vagy egy másikra.
Egy még magasabbra.
Mert színházi emberek.
Attila, nem mondhatsz le.
Nem teheted!

Miniszter úr!

Nagyon kérem, ne fogadja el Vidnyánszky Attila lemondását.”

Azt, hogy a színház veszélyes üzem, és szerencsére nem történt nagyobb baj, a színészek már jól vannak azt Vidnyászky is elmondta a Hír TV-ben, aki azt is pontosította, hogy nem 4-5 méterről, hanem 2 méter 84 centiről zuhantak le a színészek. Erre erősített rá Velkovics Vilmos is, amikor azt mondta, a színházra egy filmforgatásos példát hozva, hogy „A színház egy veszélyes üzem, balesetek mindig történtek, elég ha csak Alec Baldwin filmforgatáson történt balesetért gondolni, ahol lelőtt véletlenül egy operatőrt. Miért gondolta ön, hogy a Nemzeti Színház a lemondásával egy csapásra egy 100 százalékig biztos és balesetmentes és tökéletesen safe space-é válik?”

Vidnyánszky azt mondta, hogy valóban veszélyes üzem, de a fájdalomtól gyötört színészeket látva úgy döntött, hogy gesztust kell gyakorolni, őt nem okolta senki a balesetért, elég, ha saját magát okolja. Úgy érezte, hogy a baleset egy jel, egy picit meg kell torpanni, a működést újra kell gondolni, nemcsak neki, mindenkinek. „Ha van komoly üzenete ennek a balesetnek, akkor az egész szakma felé van” – mondta Vidnyánszky, aki azt mondta, mindenképpen van felelőssége, és azóta ki is találta, hogyan lehet megcsinálni biztonságosabban ezt a jelenetet. A meghatározó élménye egyébként a kiállás, amit mellette tettek meg. A másik élmény pedig, hogy „megint csak fel van használva ez a helyzet, hogy fogást találjanak a Nemzeti Színházon és …read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!