A filmrendezői pályával mi a helyzet? Legutóbbi rendezése, a Gondolj rám hét éve készült. Kilátásban van újabb terv?
Gondolok rá sokat, de most éppen nincs. Ötletek, vázlatok mindig vannak, de azok még nem tartanak ott, hogy beszéljünk róla.
Akkor már csak Bogartról beszéljünk. A Játszd újra, Sam! filmváltozatának vége felé Humphrey Bogart, a főhős példaképe és képzelt barátja azt mondja Allannek, „na látod, ilyen egyszerű az egész”, mire Allan: „Persze, mert te Bogart vagy”. Bogart válasza: „Néha mindenki azzá lehet, fiam.” Önnel előfordul időnként, hogy Bogarttá válik?
Ha a bogartság az, hogy frappáns az ember, hogy minden olyan könnyen megy neki: bizonyos helyzetekben szoktam így érezni magam, máskor meg nem.
Az biztos, hogy az életkor előrehaladtával ez egyre nehezebben megy. Én tizenhat éves koromban kifejezetten magabiztos voltam, királynak képzeltem magam, szerelmes voltam, külföldre mentem, pénzt kerestem.
A Közjáték Vichyben egy kis szerepét játszottam itt a Vígszínházban, három méterre tőlem ült a Latinovits. Filmrendező akartam lenni, forgatókönyveket írtam, egy amatőrfilmmel megnyertem az Országos Amatőrfilm Fesztivált. Óriási formában voltam! Talán jobban éreztem magam, mint harmincöt éves koromban, vagy ötvennégy éves koromban, vagy most. Viszont most talán jobban tudok játszani. Tudja a fene.
The post
Évekkel ezelőtt nyilatkozta, hogy olyan sokat játszik, mint fiatalkorában. A helyzet azóta sem változott: ezt az interjút egy szombati napra, színházi próbához igazodva tudtuk megszervezni. Miért kell Kern Andrásnak nagyjából hatvan, a pályán töltött év után szombaton próbálnia?
Sokszor kell szombaton próbálni. Ennek van valami szabálya, a főpróbahéten lehet szombaton próbálni, a többi próba alatt pedig összesen egyszer. Erre a szombatra sikerült összeegyeztetni az összes színészt úgy, hogy a terem is szabad legyen – rengeteg szempont van, én ezt nem látom át.
Jó ennyit játszani?
Ez mindig zavaros. A Vígszínház mellett játszom Orlainál is a Belvárosi Színházban meg a Játékszínben. Ha ezt mind összerakjuk, hirtelen sokká válik. A legutóbbi Orlai-produkciót két éve vállaltam el, és idén áprilisban volt a bemutatója. Két éve azt gondoltam, persze, elvállalom. Akkor nem gondoltam rá, hogy egy olyan zűrös periódusra esik majd a premier, mint a mostani. Hektikus a mi pályánk.
Önnel kapcsolatban a színházi szakmát jelenleg az foglalkoztatja, hogy negyven éve játssza a Játszd újra, Sam! című előadást. A szélesebb közvéleményt pedig az, hova parkol. Inkább az előbbiről beszélgessünk, de azért meg kell kérdeznem: mi lett a parkolási ügy vége?
Megkaptam a büntetésemet, befizettem.
Foglalkozzunk akkor a Játszd újra, Sam!-mel! 1983-ban a Kritika folyóiratban így írtak róla: „A darab ugyanis egyéniségre épül. A mély emberismeretről, életismeretről árulkodó, szellemes dialógusokban előadott (Földényi F. László fordítása), ám soványka cselekmény aligha állna meg a színpadon olyan színész nélkül, akire ne volna jellemző ugyancsak a mély emberismeret és életbölcsesség.” Negyven év alatt életbölcsességből, felteszem, még több lett. Jobb lett emiatt az előadás?
Ezt olyasvalakitől kellene megkérdezni, aki akkor is látta, most is látta, és nem én vagyok. Belülről nem érzem pontosan. Nem sokat változott. Hagytuk, hogy álljon a lábán, nem akartuk elrontani, nem akartunk új dolgokat belerakni. A próbákon sokat improvizáltunk, kicsit át is írtuk. Sok amerikai poén volt benne. Pestiesítettük a darabot kicsit, hogy idevaló is legyen. Úgy hagytuk, örültünk, hogy sikere van. Később sem akartam mást játszani.
Egy különbség van: az én életkorom. A darab egy fiatalemberről szól, egy harminc körüli pasasról, akit elhagyott a felesége, és most újra csajozni kezd. Hetvenöt évesen kicsit különös ilyet játszani.
De valahogy szerintem a közönség körében elterjedt, hogy ez olyan régi előadás, ami most is jó. Nem mondták azt, hogy „maga már túl öreg, hagyja ezt abba!”. Majd, ha mondják, akkor abba is hagyom.
Emlékszik, mi került bele a darabba a pesties íz kedvéért?
Nem pontosan. Volt, ami azért került bele, mert nagyon szerettük Woody Allen más filmjeit, ezért tettünk bele dialógust az Annie Hallból is. Akkoriban tudtunk „anniehallul” beszélni. Színésznőkkel sokszor beszélgettem úgy, mintha ő a Diane Keaton lenne, én meg a Woody Allen: röhögcsélve, összebeszélve, nem várva ki a másik végszavát, vagy nem pontosan a kérdésre válaszolva. Nehéz elmagyarázni, de tudtunk így hülyéskedni. Nagyon divatos …read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!