Hahó értelmiségiek, ebben a realityben Nagy Zsolt is szerepel, szégyenkezés nélkül be lehet kapcsolni a tévét!

Jó, benne van a saját bevallása szerint nárcisztikus szociopata Árpa Attila is, aki most kapott egy év nyolc hónap felfüggesztettet, de ő csak a műsorvezető. A játékosok viszont a megszokott reality-szereplőkhöz képest most olyanok, akik képesek összetett mondatokat is megfogalmazni.

Bizonyos szempontból mondjuk az is élvezetes lett volna, ha az RTL új realityjébe is bikinis és fürdőgatyás, kanos huszonéveseket válogatnak be, de a Traitors – alcímén: Árulók a kastélyban – lényege most kivételesen nem az, hogy azon röhögjünk, a szereplők mekkora tragédiaként élik meg a szexmegvonást, vagy hogy megtudjuk, kinek milyen volt a gyerekkora, hanem hogy azt nézzük, mennyire borul meg 22 ember elméje a bizalomhiány miatt. A Traitors műfaját tekintve egy taktikai-pszichológiai-bűnügyi reality, ami a holland RTL De Verraders című műsorán alapszik. Gyakorlatilag olyan, mint egy élőszereplős Cluedo: ki kell találni, ki a gyilkos. A helyzetet viszont bonyolítja, hogy ez a játék közel két hétig tart, és rögtön három gyilkos is van, akik ha lelepleződnek, helyükre új gyilkosok kerülnek, akiknek továbbra is az a feladata, hogy minden éjjel megöljenek – vagyis hazaküldjenek – egy-egy játékost. A játék lényege nyilván az, hogy kiszórják az összes gyilkost, a gyilkosokat leleplezők pedig aztán megkapják az „akár” húszmillió forintos nyereményt. De ha a végére mégis bent marad egy „áruló”, ő viszi az összes pénzt.

View this post on Instagram

A post shared by RTL (@rtlmagyarorszag)

Na de most, hogy letudtuk a …read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!