A Videoton társvezére szerint aggasztó irányba halad az ország

„Az irány számomra aggasztó” – mondta el a kormánypolitikáról a hvg360-nak adott interjújában Sinkó Ottó, a Videoton társvezére. Sinkó 75,5 milliárd forint becsült vagyonával a 23. leggazdagabb magyar. Kormánykritikus megjegyzései azért is figyelemre méltóak, mert a cég vezetését együtt viszi Széles Gábor elnök-vezérigazgatóval, az Orbán-kormány feltétlen hívével.

Sinkó az interjúban arról beszél, hogy egy ideje az ország erózónához való csatlakozását támogatná, de nem biztos benne, „hogy az EU részéről most pozitív fogadtatásra találna a kabinet csatlakozási szándéka”. Szerinte „folyamatosan szakadunk le az uniós versenytársainktól, a régiónkban sereghajtóvá válunk. Az pedig egyértelmű, hogy 2010, a Fidesz újbóli hatalomra kerülése óta értékrendben egyre távolodunk Európától, s ez a tendencia az elmúlt időszakban, főleg az ukrajnai háború óta, felgyorsult”.

Arról is beszél, hogy az ország érdeke az EU-tagság még akkor is, ha esetleg a jövőben nettó befizetőkké válnánk. „Uniós támogatások nélkül nem lesz újra erőteljes növekedés, sőt még romolhat is a helyzet” – mondja.

Sinkó úgy véli, kétséges számára, hogy az akkumulátorgyártás lenne az a kulcstechnológia, amiben élen kéne járnunk. „Ha ezek a gyárak csak azért települnének ide, mert mi készek vagyunk feláldozni a gyerekeink örökségét, akkor szerintem inkább ne jöjjenek” – fogalmaz.

Szerinte kulcskérdés az oktatás, amelynek helyzetét katasztrófálisnak tartja. „Nem akartam hinni a fülemnek, amikor a tanárok béremelését az uniós pénzek befolyásától tették függővé. Oktatás nélkül nincs szakember, szakember nélkül nincs versenyképesség, versenyképesség nélkül nem jönnek tudásalapú cégek, sőt kivándorolnak a tanulni vágyó gyerekeink” – mondja.

…read more


Source:: 444.hu

      

(Visited 1 times, 1 visits today)




Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!