David Cameron volt brit kormányfő külügyminiszterként tért vissza. Az ügy hátterében közvetlenül az áll, hogy Rishi Sunak miniszterelnök és Suella Braverman belügyminiszter a nagy-britanniai palesztinpárti tüntetések kapcsán folytattak nyilvános csörtét. Sunak a szólásszabadságra hivatkozva arra utasította a kormányt, hogy engedélyezze a demonstrációkat. Braverman – a Konzervatív Párt radikális szárnyának vezető személyisége – viszont a magyar kormányéhoz hasonló álláspontot foglalt el. Szerinte az októberi Hamász-terrorakció tükrében minden palesztinbarát megmozdulás az iszlamizmus pártolása, ezért betiltandó. Mivel a közrendért felelős belügyér a saját területére vonatkozólag szállt szembe a miniszterelnökkel, Sunak azonnali hatállyal menesztette.
Shunak ezután James Cleverlyt helyezte át az egyik miniszteri székből a másikba: külügyminiszterből lett a belügyért felelős. Így kapta meg a megüresedő pozíciót Cameron.
Bár egyes döntésekkel nem értettem egyet, számomra egyértelmű, hogy Rishi Sunak erős és rátermett miniszterelnök, aki példamutató vezető ezekben nehéz időkben
– nyilatkozta Cameron a kinevezése után, majd hitet tett a nyugati szövetségi rendszer mellett.
A csere hátterében azonban több van, mint pusztán két politikus személyes konfliktusa. Nagy-Britanniában előreláthatólag 2024 decemberében lesz parlamenti választás. A Konzervatív Párt jelen állás szerint csúfos vereséget szenvedne, ezért Sunak régóta keresi a kulcsát annak, hogy a zuhanást megállítsák,
A brit történelemben nem példa nélküli, hogy egy korábbi, akár bukott kormányfő később miniszterként térjen vissza. Azonban legutóbb Alec Douglas-Home-mal történt hasonló, az 1970-es években.
Egyetemről a bársonyszékek közelébe
David Cameron 1966. október 9-én született Londonban egy jómódú családban. Középiskolai tanulmányait a nagy presztízsű Eton College magángimnáziumban végezte – hasonlóan a brit politikai elit számos tagjához. Ezután Oxfordban hallgatott filozófiát, politikatudományt és közgazdaságtant. Miután kitüntetéssel diplomázott, rögtön a politika közelébe került: 1992-től a Konzervatív Párt kutatási központjában helyezkedett el, ahol több miniszternek is adott tanácsokat. Amikor 1997-ben a toryk elvesztették a választásokat, átment a versenyszférába, és egy kommunikációs cégnél dolgozott, később annak igazgatója lett.
2001-ben ellenzéki képviselőként tért vissza a politikába. Karizmája és kiváló szónoki képességei révén hamar fontos pozíciókhoz jutott: a párt frakcióvezetője, majd 2005-ben elnöke lett. A konzervatívok 2010-es győzelme Cameront emelte a kormányfői székbe.
Politikai irányultsága az egyetemi évei alatt alakult ki. Csatlakozott az Oxfordi Konzervatív Diákszövetséghez, ekkortól erősen befolyásolta gondolkodását a Benjamin Disraeli, viktoriánus-kori politikus által képviselt „one-nation conservatism” („egységes nemzeti konzervativizmus”). Amíg a 19. századi klasszikus liberálisok vagy az 1980-as, ‘90-es években a pártot uraló thatcheristák szerint az egyén teljes egészében maga felel a sorsáért, ezen irányzat hívei úgy gondolják: Nagy-Britanniában mindenki egyazon nemzet része, ezért a közösség és az egyén felelősséggel tartoznak egymásért.
Cameron nem tekinthető teljes egészében ezen irányzat hívének, sok elemző szerint inkább thatcheristának számít. Annyi bizonyos, hogy társadalmi kérdésekben inkább progresszívnek tűnik, és kormányzása a morális kérdések …read more
Source:: 24.hu
Dancing with the Stars első élő show szeptember 25-én!