-
A szakértő szerint Oroszország bajban van
Kun Miklós szerint Oroszország bajban van, de kifelé a kormányzat ezt nem akarja bevallani, és a lakosság “agymosása nagyon ügyesen…
-
Ideiglenesen kiadták Szlovákiának Rohácot
Február 22-éig a Fővárosi Törvényszék átadta a szlovákiai besztercebányai büntetőbíróságnak Jozef Rohácot - közölte a magyar bíróság pénteken. A bíróság…
-
30 milliós bírságot kapott rossz borért egy pincészet
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakemberei a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közös akciójuk során 13 100 liter hamis, illetve közfogyasztásra…
-
Bowie családja köszöni, de nem kér a rajongókból a búcsúztatón
A család Thank you (Köszönjük) című csütörtöki közleménye szerint magánszertartás keretében búcsúznak el a sztártól és továbbra is arra kérnek…
-
Australian Open: Babos a főtábláról rajtol
Melbourne-ben hétfőn elkezdődnek a küzdelmek a 104. ausztrál nyílt teniszbajnokságon, az idei első Grand Slam-tornán, melynek 128-as főtábláján magyar részről…
-
„A miskolciak levele segélykiáltás” – Betelt a pohár egy szegedi gimnáziumnál is
Csongrád megyéből csütörtök estig csak a szegedi Deák Ferenc Gimnázium tantestülete csatlakozott nyílt szavazással, többségi döntéssel a miskolci Herman Ottó…
-
Sierra Leonéban újra felütötte fejét az ebola
Újabb holttestben azonosították az ebolavírust Sierra Leonéban - jelentették hírügynökségek a helyi ebolaközpont szóvivőjének csütörtök esti közlése alapján. Az Egészségügyi…
-
Vízilabda-Eb: MAGYARORSZÁG–Törökország - élő
A belgrádi Kombank Arénában felállított 20-szor 30 méteres medencében a férfi vízilabda-válogatott most éppen Törökországot oktatja a csoportkörben. A görögök…
-
Nem mondja meg a rendőrség, kik voltak a jakartai terroristák
Az öt támadóból négyet sikerült már azonosítani, de személyazonosságukat nem hozták nyilvánosságra. Anton Charliyan indonéz rendőrségi szóvivő ismertette, hogy két…
-
Továbbra is lapos az építőipar teljesítménye
Novemberben az építőipari termelés volumene 0,2 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. A termelés a két építményfőcsoportban ellentétesen alakult:…
-
Nőtt zöldségek és gyümölcsök felvásárlási ára
2015 novemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A növekedés a növényi termékek…
-
Új adatszolgáltatási kötelezettsége van a cégeknek a NAV felé
Januártól változott a cégek adatszolgáltatási kötelezettsége a NAV felé, amit ellenőrzéskor vizsgálni fognak. Nem csak társas-, hanem egyéni vállalkozókra is…
-
Annyira bejött az oktatási reform, hogy a lista legvégén kullogunk
Szomorú összeállítást közölt az OECD, a középiskolai tanárok kezdő és maximális fizetését közölte. Magyarország a lista legalján.A kezdő éves fizetés…
-
Azonosították a jakartai merénylet elkövetőit
Az indonéz hatóságok őrizetbe vettek pénteken három embert, akikről azt gyanítják, hogy kapcsolatban állnak az előző napi jakartai terrortámadással. A…
-
Megöltek ötven kenyai katonát
Legalább ötven kenyai katona halt meg pénteken az al-Shabaab iszlamista fegyveres szervezet szomáliai támadásában, amelyet az Afrikai Unió békefenntartói missziójának…
-
Ketyeg a nyugdíj- és egészségbomba
A nyugdíjrendszert és a megszigorított gyógyszerkasszát is feszegeti a Ratkó-generáció, amelynek tagjai hamarosan elérik azt a 60-65 éves kort, amikor…
-
Oscarra jelölték a Saul fiát
Versenyben a Saul fia, csak egy jelölést kapott A szürke ötven árnyalata, kettőt az Ex Machina, ötöt az új Star…
-
Farkas Flórián furcsa helyreigazítása
A miniszterelnöki biztos mást írt most a sajtónak, mint néhány éve az Országgyűlésnek. Mint a Magyar Nemzet csütörtökön felidézte, a…
-
Menedékkérő-igazolványt vezetnek be Németországban
A gyorsított eljárásban elfogadott törvény szerint februártól kezdik kiosztani a menedékkérőknek az igazolványokat, amelyek révén a kormány várakozása szerint valamennyi…
-
Gyurta Dániel edzésein mégsem Széles Sándor nyomja a stoppert
Gyurta Dániel a hét elején Hódmezővásárhelyre utazott , ahol megkezdte felkészülését a riói olimpiára. A kedden 60. születésnapját ünneplő Széles…
-
Zokogni kezdett a kisfiú, mikor viszontlátta elveszett kutyáját
A találkozásról megható videó is készült, amit mostanáig több mint három millióan néztek meg. Paula Williams, a videót készítő texasi…
-
315 forint alatt maradt az euró
Csekély mértékben változott, vegyesen alakult a forint árfolyama péntekre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.Az euró jegyzése a csütörtök esti 314,73 forintról…
-
Ketyeg a nyugdíjbomba
A nyugdíjrendszert és a megszigorított gyógyszerkasszát is feszegeti a Ratkó-generáció, amelynek tagjai hamarosan elérik azt a 60-65 éves kort, amikor…
-
Egy busznyi menekültet küldött Merkelnek a felháborodott bajor politikus
A szövetségi kormány menekültpolitikája elleni tiltakozás jeleként menekülteket szállított csütörtökön a berlini kancellári hivatal elé egy bajor önkormányzati vezető. A…
-
Havazik Borsodban
Intenzív havazás kezdődött péntekre virradóra Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a hó vastagsága öt-nyolc centiméter a megye déli részén, az edelényi, putnoki térségben…
-
Trump övön alul ütötte Cruzt a vitában
Hatodszor rendezték meg csütörtök este a republikánus elnökjelölt-aspiránsok nyilvános televíziós vitáját az Egyesült Államokban. Hét politikus ezúttal a dél-karolinai Charleston…
-
Fonódás holnaptól
Több évtized után holnaptól újra lesz átszállás nélküli villamoskapcsolat Észak- és Dél-Buda között. Rengeteg változásra kell felkészülniük holnaptól a közlekedőknek.…
-
Nő a tanárok elégedetlensége
Még a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar szerint is több sebből vérzik az életpályamodell. Több mint 2500 pedagógus támogatója…
-
A 10+10 milliós csok kockázata
Érdemes tudni: aki nem teljesíti a „gyerekcélt”, komoly büntetésre számíthat. Mint ismert, 2016-tól kedvezőbb feltételekkel igényelhető az egyösszegű vissza nem…
-
Nagy László: Surranópályán az élmezőnybe
A csapatkapitány szerint elszánt és sikerre éhes a ma kezdődő lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott.A szövetség elnöksége az…