01
március

A színész 91 éves volt.

91 éves korában elhunyt George Harris Kennedy Oscar-díjas színész.

Kennedy Magyarországon a Csupasz Pisztoly filmekből volt ismert, ahol Ed Hocken rendőrkapitányt játszotta. Főszerepet játszott a szintén Oscar-nyertes Airport című filmben, és szerepelt számos Dallas részben is. 

...

Tovább a folytatáshoz...

01
március

Még csak néhány hetes lehet a baba.

A Színes Ász információi szerint a 30 éves Rúzsa Magdolna, aki idén 10 éve nyerte meg a Megasztárt, hamarosan anyai örömök elé néz - erről egy név nélkül nyilatkozó ismerőse számolt be a lapnak.

„Nem akar beszélni róla, hiszen úgy tudom, hogy még csak néhány hetes várandós. Csak a legközelebbi barátnőinek merte elárulni” – mondta az informátor a Színes Ász munkatársának. Az ismerős ezután hozzátette, ezt az értesülést támasztja alá az is, hogy az énekesnő múlt pénteken az Arénában tartott jubileumi koncertjén e

...

Tovább a folytatáshoz...

01
március

Ledobta a farmernadrágot is.

A rock kultikus alaklja, Iggy Pop nem volt soha szégyenlős, koncertjein is mindig félmeztelenül látható, most azonban még farmerját is ledobta a művészet kedvéért. Az énekes a New York Akacademy of Art tanítványai számára állt, illetve inkább feküdt modellt – írja a Blikk a theguardian.com cikkére hivatkozva.

Ez a test annyi mindent megélt, hogy feltétlenül érdemes megörökíteni 

– nyilatkozta Jeremy Deller, a projekt ötletgazdája. Az akt a művészeti oktatás bölcsője, a legjobb módja, hogy megértsük az emberi testet tet

...

Tovább a folytatáshoz...

02
március

84 éves volt.

Gil Hill 84 évesen hunyt el hétfőn egy detroiti kórházban, halálának okát nem közölték. 

Hill egyébként a gyilkossági csoport vezetője volt a detroiti rendőrségnél, amikor 1984-ben felkérték a filmszerepre. Az afroamerikai rendőr–színész harminc évet töltött a detroiti rendőrségnél és 12 évet politikusként a detroiti városi tanácsban. 1997-ben a testület elnökévé választották, 2001-ben polgármester-jelöltként is indult, de vesztett. 

...

Tovább a folytatáshoz...

02
március

Közölték szerdán.

Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése - közölte a Magyar Telekom sajtóosztálya szerdán.

A tájékoztatás szerint a partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sok éves, eredményes közös munkát.

A Magyar Telekom december 16-án jelentette be, hogy felbontja szponzori szerződését Kovács Ákos énekessel, az Echo TV-nek adott interjúja miatt. A december 13-i műsorban az előadó egyebek mellett azt mondta, hogy "a nőknek nem az a dolguk, hogy

...

Tovább a folytatáshoz...

03
március

Rács mögé küldené exférjét.

Az énekesnő ügyvédje követeli, hogy tartóztassák le Guy Ritchie-t, amiért Londonban tartja fiukat, Roccót.  A bíróság a gyereket is meghallgatta, aki egyértelműen az apjával szeretne maradni, azonban a szülők válásukkor aláírtak egy megállapodást, melynek értelmében Guynak vissza kellett volna vinnie a fiút anyjához, hogy együtt oldják meg a dolgokat.

Madonna jogi képviselője a New York-i Bíróságon adott be kérvényt, hogy adjanak ki elfogadóparancsot Ritchie ellen, azonban Deborah Kaplan, a helyi legfelsőbb bíróság bír

...

Tovább a folytatáshoz...

04
március

Kevesebb mint két hónappal az eljegyzésük bejelentése után szombaton házasodik össze Londonban Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás, a News Corporation elnök-vezérigazgatója és Jerry Hall amerikai színésznő, korábbi szupermodell.

A 84 éves veterán médiamogul és 59 éves menyasszonya a brit fővárosban található 1672-ben épített, emeletes esküvői tortához hasonlatos tornyáról is ismert St. Bride templomban kelnek egybe.

...

Tovább a folytatáshoz...

05
március

Polyák Lilla még válófélben van.

Csaknem 20 évet töltött házasságban Polyák Lilla és Homonnay Zsolt. A színészek házassága azonban  – akiknek két fiuk született – két éve megromlott, Polyák Lilla szerint kiüresedett a kapcsolat, keveset beszélgettek és mindketten rengeteget dolgoztak. A színésznőre próbák közben talált rá az új szerelem: a szikszói születésű, 16 évvel fiatalabb Gömöri András Mátéval az RTL Klub kamerái előtt nyilatkoztak a fejleményekről – nagyon boldognak tűntek. A színész a Facebookon fel is tüntette, kapcsolatban van.

...

Tovább a folytatáshoz...

9. oldal / 225