-
Gázriasztóval raboltak boltot Pesten
Kiraboltak egy sportboltot a főváros V. kerületében péntek este, és ennek során egy gázriasztófegyvert is elsütöttek - közölte a Budapesti…
-
Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót
Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés Lászlót a köztársasági elnök a kormányfő előterjesztésére, az indoklás hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta…
-
Eden Hazard hónapok óta sérülten futballozik
Guus Hiddink, az angol bajnoki címvédő Chelsea vezetőedzője megerősítette, hogy belga válogatott játékosa, Eden Hazard hónapok óta sérülten futballozik. A…
-
A Riviérára és a Fekete-erdőbe is elrepülhetünk
Unja a pesti levegőt? Szívna egy kis baden-badenit? Esetleg a sós lég tesz jót a hörgőinek Nizzában? Hát akkor nézze…
-
Több ezer finn gazda több száz traktorral tüntetett Helsinkiben
A csökkenő mezőgazdasági bevételek miatt demonstráltak. A gazdák Finnország különböző részeiről gyűltek össze a fővárosban, hogy felhívják a figyelmet gazdasági…
-
300 millió forint vesztette el közpénz jellegét
Pár száz milliócska becsusszant megint az alapítványhoz, azt meg már a büdös életbe nem tudjuk meg, mi lesz ezekkel az…
-
Még nem értjük, de már érezzük, hogy Matolcsy és Polt randevúja nagyon nincs rendben
Matolcsy György jegybankelnök és Polt Péter legfőbb ügyész közös munkaebédje ugyan számos etikai kérdést felvet, a társadalom mégsem reagált arányosan…
-
Újabb incidensek Németországban
Újabb incidensek történtek Németországban a menekültválsággal kapcsolatban, pénteki rendőrségi jelentések szerint egy bajorországi menedékkérő-befogadó állomáson tömegverekedés történt, Münchennél pedig egy…
-
Még a zongorahangolónak is késve fizetett a KLIK Borsodban
Szon.hu-Hírek 2016. március 11. péntek, 19:42 A gázszolgáltató, a vízmű, a rovarirtó, de még a zongorahangoló is késve kapta meg…
-
A megyében is lehet karriert építeni – Látogatás az Unilever és a Diehl Aircabin Kft. üzemében
Szon.hu-Hírek 2016. március 11. péntek, 19:41 A Szabolcsi Karrier Generátor szervezésében közel száz, zömében diploma előtt álló mérnökhallgató, illetve gazdálkodás-menedzsment…
-
Vízre került a világ legnagyobb óceánjárója
Szon.hu-Hírek 2016. március 11. péntek, 19:40 Több ezer ember gyűlt össze csütörtökön Saint-Nazaire kikötőjében, hogy végignézze a hetven méter magas…
-
Vasárnaptól egy kicsivel drágábban tankolunk
Szon.hu-Hírek 2016. március 11. péntek, 19:33 Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát vasárnap…
-
Arab Liga: a Hezbollah terrorszervezet
Terrorszervezetté nyilvánította pénteken az Arab Liga a Hezbollah libanoni síita szervezetet - jelentette a MENA egyiptomi állami hírügynökség. "Az arab…
-
Rendőrnek álcázott férfiak támadtak migránsokra
Őrizetbe vettek öt francia férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy rendőrnek álcázva magukat migránsokra támadtak az észak-franciaországi Calais-ban - erősítette meg…
-
Felfüggesztett börtönre ítélték a puskával fenyegetőző vadászt
A Tatai Járásbíróság két év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt pénteken egy vadászt, aki Dunaalmás környékén három kirándulót puskával…
-
Egy lépéssel közelebb került a Volán-sztrájk
Harcok dúlnak a Volán-fennsíkon, engedett a szakszervezet és a cég is a bértárgyalásokon, de még messze a megegyezés. Sztrájkhangulat kezd…
-
Továbbra sincs megállapodás a volánosok béremeléséről
Továbbra sincs béremelési megállapodás a Volán-társaságoknál, ezért a munkavállalói érdekképviselet folytatja a sztrájk előkészítését, az elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatos egyeztetést -…
-
Muffin vagy csivava? – Új őrület a neten
Szon.hu-Hírek 2016. március 11. péntek, 18:29 Karen Zack “Felismered-e melyik a muffin és melyik a csivava” kihívása olyan sikeres lett,…
-
Három nap alatt háromszor emelték az üzemanyagok árát
Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát vasárnap a Mol Nyrt. – értesült piaci…
-
1500 milliárdos gigaberuházás a Balatonnál
A világ egyik legnagyobb, folyamatosan nyitva tartó vízi szórakoztatóparkját készül létrehozni egy vállalkozó önkormányzati és állami segítséggel. Az LMP szerint…
-
Főként felújításra költik a lakástakarék-megtakarításokat
Leginkább a meglévő ingatlanok felújítására, korszerűsítésére, bővítésére költötték tavaly megtakarításaikat az OTP Lakástakarék ügyfelei, akik különböző céljaikra több mint 80…
-
Előzetesben a kakucsi lány feltételezett gyilkosa
Gyilkossággal gyanúsított férfit kísérnek a Budapest Környéki Törvényszékre 2016. március 11-én. A húszéves kakucsi férfi az alapos gyanú szerint március…
-
Eltűnt egy magyar turista Dagesztánban
Egy magyar turistát keresnek a dagesztáni hatóságok a Kaukázus hegyei között, aki hegymászó túrára érkezett az oroszországi köztársaságba, de március…
-
362 méter hosszú a legnagyobb óceánjáró
Megkezdte első próbaútját a világ legnagyobb óceánjárója a nyugat-franciaországi partoknál. Több ezer ember gyűlt össze csütörtökön Saint-Nazaire kikötőjében, hogy végignézze…
-
Még 4000 hektár állami földhöz jutott Orbán jóbarátja
Mészáros Lőrinc újabb 3960 hektár állami földhöz jutott egy adásvétellel. Mészáros ugyanis feleségével felesben megszerezte a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság utódcégét,…
-
Együttműködési megállapodást írt alá Kuba és az EU
Megállapodást írt alá pénteken Havannában Kuba és az Európai Unió a kapcsolatok normalizálásáról és az együttműködésről. Ez történelmi nap a…
-
Videó: Vadásztőrrel mészárolta le, majd az erdőben hagyta a lányt – előzetesben a kakucsi férfi
Szon.hu-Hírek 2016. március 11. péntek, 17:05 Előzetes letartóztatásba helyezte harminc napra a Budapest Környéki Törvényszék azt a húszéves kakucsi férfit,…
-
Csendben jelent meg a Galaxy Tab A 7.0 (2016)
Hivatalos bejelentés nélkül a német Samsung oldalon tűnt fel a Galaxy Tab A tablet sorozat új, 7″-os 2016-os kiadása.A Galaxy…
-
Orbán Viktor sajnos megint átejtette Önt a cafetériával
Orbán Viktor csütörtökön bejelentette, hogy 2017-től megszüntetik a béren kívüli juttatások rendszerét. Részleteket nem közölt, csak az a biztos, hogy…
-
Orbán Viktor sajnos megint átejtette Önt a cafetériával
Orbán Viktor csütörtökön bejelentette, hogy 2017-től megszüntetik a béren kívüli juttatások rendszerét. Részleteket nem közölt, csak az a biztos, hogy…