-
Milliárdos kártérítést fizethetünk, ha elállunk Paks2-től
Korányi Dávid energiapiaci szakértő szerint, többszáz milliárd forintos kártérítést fizethetünk az oroszoknak, ha elállunk a paksi bővítéstő - olvasható a…
-
Lázár: nem zárják be a János kórházat
Lázár János a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, szerinte az embereket meg kellene kérdezni arról, hová épüljön az az új megakórház, aminek…
-
Átalakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Kis Norbert tájékoztatása szerint az átalakulás lassú folyamata során az egyetem kutatási és oktatási tevékenységében előtérbe kerül az állam stratégiai…
-
Ez lázár magyarázata a gyanús levélügyre
Lázár János a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogyan lehetett, hogy Orbán Viktor március kilencedikén válaszolt egy olyan levélre, amit…
-
Lázár csak rákérdezne, mit tudtak a felügyeletnél
Lázár János szerint a pénzügyi felügyeletet is vizsgálni kell a Quaestor-ügy miatt. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét korábban vezető Farkas…
-
Szeméthegy, akadozó víz- és gázellátás, közlekedés – ez jöhet Budapesten
Budapest egyetlen közszolgáltató cégénél sem emelnének idén béreket. A fővárosi közszolgáltató cégek munkavállalói a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) támogatásával és…
-
Rekordon az állampapír-vásárlás
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerint a nettó havi értékesítés - amely már nem tartalmazza a visszaváltott állampapírok mennyiségét -…
-
Nem ért egyet a könyvvizsgálói kamara az MNB-vel
Az MKK elnöksége a jövő heti ülésén dönthet arról, hogy a köztársasági elnökhöz fordul, kérve tőle az alkotmánybírósági kontrollt. Az…
-
Több minisztérium is tartott pénzt a Quaestorban
Egy fejlesztési banki hitelen keresztül a Miniszterelnökséget, továbbá a Földművelésügyi Minisztériumot (FM), a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, továbbá számos önkormányzatot említett…
-
Nem gyógyíthat tovább a műtétekért pénzt kérő orvos
Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház főigazgatója a Heti Válasznak elmondta: a fővárosból Veszprémbe érkező onkológus bár szakmailag korrekt munkát…
-
Quaestor-botrány: nem mondott igazat a győri önkormányzat
An unexpected error occurred, please report the following technical details to your system Exception type: System.NullReferenceExceptionException message:Object reference not set…
-
Demonstrációkra készülnek a fővárosi közműcégek szakszervezetei
Demonstrációsorozatba kezdenek a fővárosi közművállalatok szakszervezetei április 13-a után, ha addig nem sikerül megállapodni a béremelésben a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal…
-
Lázár elmondta, milyen állami pénzek voltak még brókercégeknél
A Quaestor-csoport, élén Tarsoly Csabával, becsapta az embereket és az államot, mondta el Lázár János a Giró-Szász Andrással közös csütörtöki…
-
Élettársának utalt segélyt a sarkadi polgármester, elítélték
A Gyulai Törvényszék szerdán jogerősen hárommillió forint pénzbüntetésre ítélte Mokán Istvánt, Sarkad fideszes polgármesterét költségvetési csalás bűncselekménye miatt – értesült…
-
Fegyveres konfliktus a Sínai-félszigeten
Automata fegyverekkel és rakétavetőkkel támadtak fegyveresek több katonai ellenőrzőpontra az egyiptomi Sínai-félsziget északi részén csütörtökön. A fokozott biztonsági készültség ellenére…
-
Brókerbotrány: Törökszentmiklósnak százmilliója ragadt bent
Törökszentmiklós idei 4,1 milliárdos költségvetésében a bevételi és a kiadási oldalon is szerepelt ez az összeg - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok…
-
Elindult a nemzeti közszolgáltató, de csak később kínál olcsóbb gázt
Németh Lászlóné szerint a nemzeti közszolgáltatás lényege, hogy csökken a rezsi, "amelynek hatására Magyarországon a földgáz és az áram ára…
-
A Rezsidémon a tej bekebelezésére készül
Erről a Tej Szakmaközi Szervezet és terméktanács elnöke beszélt, őt idézte az MTI. Mélykuti Tibor Czerván Györggyel, a Földművelésügyi Minisztérium…
-
Cáfolja a NAV, hogy vezetőjük ellen vallottak volna
A NAV szerint elferdíti a valóságot az a tudósítás, amely arról szól, hogy egy adóellenőr a hatóság egyik vezetőjére vallott…
-
DK: Kaptak-e jutalékot politikusok a Questortól?
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel Polt Péter legfőbb ügyészt és Matolcsy György jegybankelnököt, hozzák nyilvánosságra, hogy kik voltak azok…
-
Navon Mizu F550 okostelefon teszt
Leteszteltük a Navon új, 5,5″-os középkategóriás phabletjét, a Mizu F550 készüléket.A Mizu F550 hardvere abszolút középkategóriás, kisebb kijelzővel és felbontással…
-
Fenn maradtak a botrányos könyvek a kormány listáján
A Kormány.hu-n közzétették a következő tanévre javasolt tankönyvek jegyzékét, számos ismerős kiadvány van közte – írja a HVG.hu. A portál…
-
Ahol a közmédia még mindig szereti a Quaestort
Forrás: Debreceni Korzó„Tudunk jobb helyet pénze gyarapításához!” A vagy.hu által Fideszhez közelinek nevezett ingyenes havi magazin márciusi számában a cég…
-
Kevesebbért őrizhetik Ádert
Ennek oka az, hogy az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága ugyanis nem támogatta azt a módosítást, amely a jövedelmük értékének megőrzését célozta…
-
A beszállítók finanszírozzák a kórházak működését
A csőd szélén áll több, orvostechnikai eszközöket szállító cég, mert a kórházak nem tudnak fizetni nekik – írja a 168…
-
Százmilliókat bukik Almásfüzitő a brókerbotrány miatt
Több mint hétszázmillió forintja ragadt bent Almásfüzitő önkormányzatának a Buda-Cash botrány miatt – írja a Kemma.hu. A portálnak Karánsebesy Lukács,…
-
Közel ötvenezer forintot költenek szállásra a magyarok
Az online szállásközvetítő MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatása szerint a legtöbben továbbra is Budapestet és Egert keresik fel, a fürdővárosok népszerűsége…
-
Csuklyások
A Cristo de las Injurias testvériség vöröscsuklyás vezeklőinek nagyheti körmenete a közép-spanyolországi Zamorában....Tovább a folytatáshoz...
-
Öngyilkos merénylet Afganisztánban
Öngyilkos merénylő támadt tüntetőkre Afganisztánban csütörtökön, és megölt 16, más jelentések szerint 17 embert, mintegy negyvenet pedig megsebesített. A támadó…
-
Csányi Sándor maradt az MLSZ elnöke
A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtöki küldöttközgyűlése ismét Csányi Sándort választotta meg elnöknek. Csányi Sándor, akit múlt héten beválasztottak az Európai…