Itt vagy:HírekKultúra
Kultúra

Kultúra (2)

11
június

Június 10-én, kedden este találkozhatott először a hazai közönség a Fehér Isten című sikerfilmmel. A 67. Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard fődíjas alkotásának tegnap esti premierjét óriási érdeklődés övezte: több mint hatszáz meghívott és sztárvendég ünnepelte az idei nyár legjobban várt magyar filmjének első hazai vetítését. A premieren megjelent a teljes stáb: Mundruczó Kornél rendező, az elsőfilmes főszereplő Psotta Zsófi valamint ismert magyar színészek, tévések és egyéb hírességek. A hazai közönség csütörtöktől láthatja a filmet a mozikban.

- Külföldön óriási siker volt a film. Életem legpozitívabb élményei voltak a cannes-i vetítések, ahol állandóan plusz előadásokat kellett szervezni. Remélem, a hazai nézők is olyan pozitívan fogadják a Fehér Istent, ahogy külföldön - nyilatkozta Mundruczó.

18
máj.

Idén is megrendezik a Nagyon Balaton elnevezésű feszitváldömpinget, amiben több Balaton-környéki település is részt vesz, különböző programokkal, rendezvényekkel. Tavaly az esemény főleg augusztus 20-ra fókuszált, idén azonban június 6-án kezdődik, és egészen októberig tart. A rendezvénysorozattól azt várják a szervezők, hogy ismét fellendüljön a balatoni turizmus.