16
február

htc_one_m8_piros_tech2

Már korábban felmerült az a pletyka, hogy a HTC One (M8)-ból készül egy új, olcsóbb verzió, amely az új One (M9) megjelenését követően marad majd piacon.

Németországban többet is tudni vélnek a HTC One (M8i) néven várható készülékről. Az okostelefon megtartja az 5″-os FullHD felbontású kijelzőt, illetve az M8 külső vonásait, azonban a hardver megújul, hiszen a Snapdragon 615 kerülhet bele, amely a Qualcomm most terjedő Octa-Core chipsetje.

A One (M8i) hátoldalán megmaradhat a Duo Camera, azonban a két UltraPixel szenzor helyett a főkamera 1...

Tovább a folytatáshoz...

16
február

Windows 10 Technical Preview bemutató

Néhány napja tette elérhetővé a Microsoft Windows 10-es rendszerének mobilos változatát, pontosabban annak egy igencsak korai előzetesét. Az új szoftver egyelőre három fő típusra érhető el (ha a 630-as Lumia alternatív variánsait is nézzük, összesen hat modellről beszélhetünk), melyek közül mi a legmagasabb kategóriájúnak számító Lumia 830-ason tettünk egy próbát Windows 10-zel, főként a felület újdonságaira koncentrálva.

Rögtön az elején le kell szögezni pár dolgot, amit a Microsoft is gőzerővel próbál beletölteni a türelmetlen és vállalkozó ke...

Tovább a folytatáshoz...

16
február

apple_auto_terv_tech2

Úgy tűnik, hogy az Apple a Google-t követve saját, önmagát is vezetni képes autót fejleszt, legalábbis erről számolt be a Reuters.

Egy héttel ezelőtt merült fel az a pletyka, hogy az Apple elektromos autón is dolgozhat valahol elrejtve, ezt követően pedig most itt az önműködő autó híre is. A The Wall Street Journal és a Reuters szerint néhány száz mérnök munkálkodik a Titan nevű projekten. A jelentés szerint a vállalat nem csak az önvezető szoftveren, illetve a hozzá szükséges komponenseken dolgozik, hanem az autó dizájnjára is nagy gondot fordí...

Tovább a folytatáshoz...

16
február

mediatek_super_slow_motion_video_tech2

A tavalyi évben lett bejelentve a MediaTek MT6795 processzora, amely hamarosan piacra is kerül.

A chip nyolcmagos, 64 bites utasításkészlettel és LTE támogatással. A MediaTek most mégis egy sokkal különlegesebb funkciót mutat be a videójában, méghozzá az SoC videó rögzítési képességeit. Amíg manapság a slow motion rögzítés a legjobb esetben is 120 FPS-t jelent, ráadásul csak 720p-s felbontásban, addig a MediaTek MT6795-ös SoC super slow motion videója 480 FPS lehet FullHD felbontás mellett.

A nagyfelbontásban rögzített videókat így hihetetlenül v...

Tovább a folytatáshoz...

16
február

vaio_z_01_tech2

A Sony eladta a számítógépes divízióját, amely VAIO márkanéven él tovább egy japán befektetési csoport kezeiben. A VAIO márka most bejelentette a két első Windows notebookját, a Vaio Z-t és a Vaio Z Canvas modellt.

Az új Vaio Z egy forgatható kijelzős 2-in-1 notebook, a korábbi Sony Vaio Fit sorozathoz hasonló mechanikát kapott a kijelzője, aminek köszönhetően notebookból tabletté alakítható a készülék. A notebook 15-16,8 mm vékony és 1,34 kg tömegű. A készülék 13,3″-os 2560×1440 pixel felbontású kijelzőt kapott, amely aktív toll támogatás...

Tovább a folytatáshoz...

16
február

samsung_galaxy_grand_max_01_tech2

Bár a múlt héten még Samsung Galaxy Grand 3 néven vártuk, a Samsung mégis Galaxy Grand Max néven mutatta be az új okostelefonját, amelyet Indiában mutatott be.

Az SM-G7200 típusszámú modell 5,25″-os 720×1280 pixeles kijelzőt kapott, valamint az 1,2 GHz-es Qualcomm Snapdragon 410-es processzor van benne, ezen kívül 1,5 GB RAM-ot kapnak a felhasználók, tehát a specifikáció hasonló, mind a tavalyi Galaxy Mega 2 esetében.

samsung_galaxy_grand_max_02_tech2

Az okostelefon 13 és 5 megapixeles kamerákkal rendelkezik, 16 GB a beépített háttértár, ami microSD-vel bővíthető, 2500 mAh...

Tovább a folytatáshoz...

16
február

Leáll a Google Helpouts

A Google leállítja a Helpouts szolgáltatását április 20-án. A szolgáltatás a Google Hangouts segítségével biztosított lehetőséget a felhasználóknak, hogy szakértőkkel beszéljenek különböző témákról.

A Google Helpouts Androidra és iOS-re szánt alkalmazása már eltávolításra került az alkalmazásboltokból, majd április 20-án maga a webes szolgáltatás is leáll. A felhasználók korábbi videós segítségkérései a Google Takeout szolgáltatáson keresztül még letölthetőek lesznek 2015. november 1-ig.

A Helpouts még 2013 novemberében startolt, azóta több, min...

Tovább a folytatáshoz...

16
február

asus_geforce_gtx_960_mini_01_tech2

Az ASUS hivatalosan is bejelentette a GeForce GTX 960 Mini videokártyáját, amely az NVIDIA legutóbbi középkategóriás videokártyáját kínálja miniITX konfigurációkra szabva.

A kártya a két elődjére, a GTX 670 Minire és a GTX 760 Minire hasonlít, mindösszesen 17 cm hosszú. A hűtés alumínium hőcsöves kialakítással, valamint egyetlen egy CoolTech ventilátorral.

asus_geforce_gtx_960_mini_02_tech2asus_geforce_gtx_960_mini_03_tech2asus_geforce_gtx_960_mini_04_tech2

A videokártya gyárilag túlhajtva érkezik, 1190 MHz-es órajellel és 1253 MHz Boost órajellel, míg a memória érintetlen, 7 GHz-es effektív órajelet kapott – a referencia érték 1136/1178 MHz...

Tovább a folytatáshoz...

Legnépszerűbb híreink - Tech, Tudomány

  • 20 800 mAh kapacitás az ICY BOX új külső akkumulátorában
    Egyre több gyártó áll elő a saját külső akkumulátor kínálatával, ami nem meglepő, az okostelefonok, tabletek és más akkumulátorról működő eszközök gyakran igénylik a töltést, így út közben szükség lehet egy külső töltési lehetőségre. Az…
  • Jön az ASUS Zenfone Go (ZB452KG)
    Az ASUS a Zenfone okostelefon sorozatának egy új, kedvező árú kiadását fogja hamarosan kiadni Magyarországon, amely a jelenlegi Zenfone C készüléket váltja. Az új Zenfone Go ZB452KG okostelefon továbbra is kedvező árazással lesz elérhető, fekete,…
  • Sajtóképen a Galaxy J1 (2016)
    Várhatóan a Samsung hamarosan piacra dobja a Galaxy J1 (2016)-ot, amely a jelenleg piacon lévő Galaxy J1 utódja lesz. Erről a modellről korábban már többször írtunk, illetve képet is láttunk róla, ezúttal pedig az @evleaks…
  • Fele annyi Xbox One kerülhetett piacra, mint a PlayStation 4
    A Microsoft jó ideje nem számolt be hivatalosan az Xbox One értékesítési adatokról, ami köszönhető valószínűleg az elveszettnek tűnő PlayStation 4-gyel szembeni csata miatt is. A ZDNet egyik szerkesztője, Mary Jo Foley tweetelt arról, hogy…

Legfrisebb híreink